Hogyan lettem piréz
Tárki-interjú az Első Pirézzel
A Tárki 2016-ban újra kutatni kezdte a pirézeket. A kutatás keretében interjúkat készítettek „híres pirézekkel”. Mint Első Piréz, én is képbe kerültem. A megkeresésre reagálva azt kértem, blogom nyilvánossága előtt válaszolhassak a feltett kérdésekre. Angyal Emese Éva, a közvélemény-kutató intézet munkatársa írásban küldte el kérdéseit, én ezekre nagyjából egyesével reagáltam a magam piréz módján a blogomban. Válaszaim ott részenként hívhatók le: 1. Mese a kis pirézről | 2. A megalkotott hiány | 3. A magam gyér szakállára | 4. Piréznek lenni jó. 5. Komolyan kell-e venni a pirézeket? 6. Megrázó élmény öntudatápoló cikkek hiányában 7. Az Arvisura-terv - Alább a teljes szöveg egybeszerkesztve olvasható-
Mese a kis pirézről
-
Mikor hallott először a pirézekről? Ön hogyan lett piréz?
Pontosan emlékszem, hogy a pirézekről jóval születésem előtt déd- és nagyszüleimtől hallottam először. Ültünk az Ung partján, lábunk belelógott a metaforáktól hemzsegő zavaros és kissé büdös vízbe – ők pedig egymásnak adták egy végtelen történet szálát. Anyai nagyanyám kezdte egy hazulról hozott székely mesével, arról szólt, hogy az idegenbe szakadt kicsi pirézre rászakadt a Retyezát, de ő csodával határos (dehogy határos, éppen hogy nem!) módon kiszabadult és meg sem állt apai dédnagyanyám cipszer (szepességi szász, javítana ki apám) falujáig, hogy részt vegyen egy véget nem érő farsangi richtagolásban (szomszédoló mulatság), ám addig-addig szomszédolt, míg az Ószövetségben találta magát, onnan meg anyai nagyapám idézte meg héberül, a Próféták Könyvéből, amelyben írva vagyon a pirézek igazsága. Előkönyörgő apai dédapám sem maradhatott rest, tudta ezt az igazságot ő is, épp csak az ő szájából Károli Gáspár nyelvén gördült tovább a történet. De nem mondhatta sokáig, mert a lábunkat addig csak csiklandozó metaforák közben falánk szimbólumokká híztak az Ungban, jobbnak láttuk odébbállni. Az idő is rosszra fordult, emlékszem, súlyosan zuhogott a forró nemzeti eső és kíméletlenül fútt a fagyos liberális szél, szinte menekültünk, míg végre menedéket találtunk egy hatalmas szivárványszín sátorban. Összebújtunk. Én ott és akkor tökéltem el, ha végre megszületek és felnövök, derék piréz lesz belőlem.
De valahogy születésemkor elfelejtettem nemcsak a vérszomjas szimbólumokat, nemcsak a szép elhatározásomat, hanem a történetek, nyelvek, vallások közt vándorló kicsi pirézt is.
Talán eszembe sem jut soha ez az egész, ha 2007-ben nem olvasok a NOL-ban a Tárki felméréséről.
Külön figyelmet érdemel a „pirézekkel” szembeni ellenszenv erősödése. A „piréz” nem létező népcsoport. A Tárki kutatói azért találták ki ezt a fiktív etnikumot, hogy megvizsgálják, velük szemben is megjelenik-e az idegenellenesség. A válasz: igen. Mi több, egyre nagyobb méreteket ölt. Tavaly júniusban a megkérdezett magyarok 59 százaléka utasította el a pirézek befogadását, idén februárban már a 68 százalékuk.
Még hogy nem létező népcsoport! Nem hagyhattam a dolgot annyiban, másnap ezt tettem közzé blogomban:
|
ez vált piréz emblémámmá
 |
Tegnap a híradásokat olvasva, hallgatva, nézve még csak azt éreztem, hogy kifejezett rokonszenvet érzek a pirézek iránt. Mára beláttam, ezzel nem elégedhetek meg. Ezennel kijelentem tehát, hogy mától teljes meggyőződéssel egész valómban
piréznek tekintem magam. |
Nem túl nagy dicsőség, de tény, hogy én voltam az első, aki ezt felvállaltam. Így lettem az Első Piréz
A megalkotott hiány
-
Ön miért vallotta magát piréznek? Az ideológia már korábban is jelen volt az életében, vagy a kettő együtt járt?
Döntésemben valószínűleg az érzelmi és erkölcsi okok játszották az elsődleges szerepet. A felmérés eredménye sértette az igazságérzetemet, keserűség és dac egyszerre volt bennem. Amit elsőre éreztem, az 24 óra leforgása alatt pontosan tudatosult és meg is fogalmazódott bennem. Tisztán láttam, hogy pirézségem bejelentésének motivációi:
- a negatív megkülönböztetésben részesítettek iránti szolidaritás kifejezése
- tiltakozás a többség előítéletes gondolkodása, xenofóbiája ellen
Azonban nyilvánvaló, ha csak ezek lettek volna a mozgatórugói döntésemnek, akkor inkább arabnak vagy kínainak kellett volna vallanom magamat, hiszen velük szemben nagyobb volt az elutasítás. Ám ha ezeket a létező etnikumokat választom, akkor a konkréttá tétellel beszűkül a szolidaritás és tiltakozás tere, míg a nemlétező pirézeket választva a kiállásom általánossá, univerzálissá válhatott. De miért is? Ezt talán érdemes körbejárni.
Elméleti megközelítések:
A nemlétezés és a létezővé válás
Azzal, hogy Csepeli György ősatyaként kitalálta és Sík Endre nemző atyaként a kutatás részévé tette a pirézeket, egyben meg is alkotta őket. Ám ez a megalkotottság mindaddig elmosódott maradt, amíg a közvélemény-kutatás eredménye nem élesítette ki a kontúrokat. Ha annak előtte a pirézek nem léteztek, az eredmény ismeretében nagyon is létezővé váltak azáltal, hogy egyvalamit egészen pontosan tudni lehetett róluk:
A PIRÉZEK AZOK, AKIKET 2007-BEN A MAGYAR LAKOSSÁG 68 %-A ELUTASÍT (míg 2006-ban csak 59 %-uk tette ezt)
A pirézek az elutasítás által váltak meghatározottá, definiálhatóvá.
Fenomenológiai megközelítéssel:
a pirézek a megkérdezettek intencionális élménye révén az elutasítottság fenoménjává váltak.
Ebben a megközelítésben annak már nincs jelentősége, hogy a pirézek léteznek-e, s hogy az elutasítóknak van-e róluk bármilyen információja: számukra ezek hiányában is markánsan megformálódott a pirézség képzete, mondjuk valahogy így: „gyanús, távoli, idegen népség”.
Reálisan a „pirézek” ugyan továbbra is egy üres halmaznak volt a neve, lévén egyetlen piréz sem létezett, ám ez a halmaz:
- a Tárki kutatói által belehelyeződött egy konkrét kontextusba
- és a megkérdezettek éles előítéletével körberajzolva konkréttá vált
Egy üres halmazba egyetlen elemként belehelyezni magamat: pompás gondolatkísérletnek látszott.
A megalkotott hiány
Pirézzé válás mint művészeti performansz
A nemlétező, a Nincs, a Semmi igen régóta izgat, foglalkoztat. Egy vaskos könyvemet építettem arra a kísérletre, hogy pusztán járulékos szövegek révén (előszó, lábjegyzetek, munkanapló, utószó stb.) jelenítsek meg egy megíratlan kulcsregényt. A Hiánnyal való Szembesülésem meghatározását egyik kritikusom adta meg: A műgonddal okadatolt Semmi. Könyvemnek A Semmi apoteózisa c. fejezetében tudományos és művészeti példák sokaság hozom fel arra, hogyan alkotható meg a Nincs, azaz hogyan tudjuk a nemlétezőt a róla alkotott vélekedésünkkel értelmezhetővé és artikulálhatóvá tenni. És bár a regényhiányt körbeíró regény megírásával és megjelenésével ezen a problematikán valamelyest túlléptem, a nemlétező dolgok iránti érdeklődésem ezek után a szövegkalandok után mégis töretlen maradt, mi több, kis privát esztétikai elméletet is építettem rá, mondván: az esztétikum lényege abban a folyamatban ragadható meg, amelynek során a művészeti alkotás képes olyan erős képzeteket kelteni a befogadóban, hogy ezen képzetek az ő érzékelésében visszahatnak a valóságra. Az okadatolt Nincs és a szubjektív valóságba beavatkozó művészet felől közelítve
egy nem létező etnikumnak saját személyemmel való megképezése olyan művészeti performansz, amellyel kísérletet tehetek arra, hogy az előítéletes gondolkodás valóságába beavatkozzam.
Ilyen nagyszerű alkalom és kihívás ritkán adódik íróember számára, nem csoda hát, hogy éltem vele és a magam lehetőségeinek és szándékának keretei között igyekeztem tenni arról, hogy a piréz és pirézek kifejezés pozitív fogalmakkal társuljon már csak azon a réven is, hogy én önként és büszkén identitásommá választottam a piréz mivoltot.
Idővel aztán elhatározásom nyomán lassan kikristályosodott bennem, mit is értek piréziánus szemléleten, magatartáson, gondolkodáson. Valószínűleg azt is, hogy nem ideológiák mentén, hanem más típusú ismeretrendszerek alapján tájékozódom a világban (ezért a feltett kérdés második mondata fölött nagyvonalúan elsiklom).
A magam gyér szakállára
-
Hogyan lehet valaki piréz?
Hát így. Sehogy. Bárhogyan. Zsigerből. Érzelmileg. Ösztönösen. Tudatosan. Szimbolikusan. Metaforikusan. Irodalmilag. Virtuálisan. Erkölcsi értelemben. Elvi síkon. Döntés alapján. A piréz nincs, hanem lesz. Exhibicionizmusból. Társadalmi nyomásra. Államtitkári kinevezés hiányában. Pályázati sikertelenség útján. Sok tanulással. Summa cum laude. Napi 24 órai gyakorlással. Cseppfertőzéssel. Tanúságtételül. Halmazati büntetésül. Életfogytiglan. Posztumusz. Avagy származási ágon. Von Hause aus. Piréznek születni kell. Piréznek piréz az anyja. Már az ükapám is piréz volt. Aki nem piréz, ne vegye magára. Aki piréz, az a legpirézebb. A pirézséggyakorlás nem sétagalopp, nem fáklyásmenet, és nem is dobostorta. És még sok minden más sem, viszont van, ami de. Gorcsev Iván makaón nyerte. A szegény szabólegény csak egy felet kapott hozományba a királylány mellé.
-
Ön szerint mit jelent ma piréznek lenni Magyarországon?
Erről helyesebb lenne egy magyarországi pirézt megkérdezni. Én tűréshatáron túli piréz vagyok.
-
A Piréz blog sok kezdeményezést ösztönzött (pl: a népszámláláson), Ön mégis megmaradt „magánpiréznek”. Miért?
-
Mit gondol a pirézek nyilvános szerepléseiről, megmozdulásaikról magánpirézként? Feladata egy piréznek képviselnie az ideológiát? Az interneten a blog, illetve az Ön által indított fórumok biztosították a legnagyobb nyilvánosságot, kollektív pirézgyakorlásban viszont sosem vett részt, ez miért van így?
Ebben egyfelől a kollektív nemzettudat-gyakorlás terén ért csalódásaim játszhattak közre, másfelől pedig az, hogy ma már nehezen vagy egyáltalán nem tudok bármi olyasmihez csatlakozni, igazodni, amivel nem értek egyet maradéktalanul. Ha kialakult volna bármilyen piréz mozgalom, csoport (erre voltak kezdemények: egy időben az én egyik weboldalamon is bejelenthette bárki, hogy mától ő is piréz; de megalakult és valamilyen embrionális szinten talán létezett is a Magyar Pirézek Országos Érdekvédelmi Szövetsége meg a Piréz-Magyar Baráti Társaság), akkor abban óhatatlanul csoportérdekek kezdtek volna dominálni, és ezeknek illett volna alávetniük magukat a piréz tagoknak. Erre én ma már nem tartom magam alkalmasnak, ezért szinte minden társaságból, szervezetből kiléptem az utóbbi évtizedekben: ezt a tendenciát nem állt szándékomban megfordítani. Ha van piréz csapat, nyilván lettek volna társadalmi akciók, születtek volna nyilatkozatok, netán dönteni kellett volna arról, ki lehet piréz és ki nem – nos, ilyen szervezősdiben én részt venni semmiképp sem akartam. És arra sem éreztem ambíciót, hogy esetleg én magam hozzak létre valamiféle, akárcsak virtuális piréz formációt. Már csak azért sem, mert van már nekem egy nagyon komoly csoportom, az Egyek, amelyet a Kilencek, Nyolcak, Hetek mintájára hoztam létre. Nevéből következően én vagyok az egyetlen tagja, és ez épp elegendő volt arra, hogy az Egyek teljes tagsága egyemberként csatlakozzon az Egytagú Szervezetek Világszövetségéhez, amelynek természetesen az Egyek az egyetlen tagszervezete…
Nekem tehát tökéletesen megfelel a magánpiréz státus. A magam gyér szakállára talán próféta is lehetek a saját külön bejáratú pirézségemben.
Piréznek lenni jó
-
Pirézként Ön határozottan elköteleződik az előítéletekkel való szembefordulás mellett, mégis sokszor éppen rasszista, fajgyűlölő kontextusban használják a szót. Mit gondol erről?
A piréz szó értelmezési tartománya valóban eléggé széles. A közbeszédben a leggyakrabban alighanem egyfajta eufemizmusként használják: ilyenkor a cigány és zsidó helyett szerepel, még ám leginkább elítélő, ironikus felhanggal, és a jelentésébe valamilyen negatív jelző is belesűrösödik, lényegében az értelme ilyesmi: „büdös cigány”, „idegenszívű zsidó”. Előfordulhat enyhébb változat is, amikor tisztán rasszista és antiszemita tartalom nem feltétlenül társul hozzá, inkább csak lekezelés, „jópofizás”, összekacsintás a hallgatósággal/olvasókkal: ugye tudod, kikre gondolok. Létezik az eredeti kontextushoz közelebbi, ugyancsak negatív értelmű használat is, amikor a pirézek „gyanús, idegen népség” jelentésben kerülnek szóba. Nem csodálkoznék, ha akadna, aki 2016-ban a migránsokat nevezné így.
Azt gondolom, ez a negatív szóhasználat sajnos természetesnek számít egy olyan társadalomban, ahol a liberális is szitokszóvá válhatott. Éppen a szabadelvű gondolkozás, a nyitott világszemlélet, a toleráns és empatikus magatartás visszaszorulásának a következménye az, hogy mindenki gyanússá válik, aki nem egy ideálisnak gondolt, uniformizált többséghez tartozik. Aki tehát nem fér bele a „fehér bőrű”, „keresztény”, „magyar anyanyelvű”, „heteroszexuális”, „nemzeti elkötelezettségű”, „itt lakó” halmazok átfedődési tartományába, azaz nem felel meg egyidejűleg az összes említett címkének, az óhatatlanul pirézzé, valamilyen szinten kirekesztetté, elutasítottá válik.
Ez a jelenség tehát, bár sajnálatos, számomra teljesen érthető, és félő, hogy nem is fog változni mindaddig, amíg egyfelől az állami szintre emelt hatalmi demagógia rájátszik az alantas emberi indulatokra, másfelől a többségi társadalom tagjai vevők erre a hatalmi demagógiára. A jelen időszakban a kereslet és kínálat egyre inkább megfelelni látszik egymásnak, mindenfajta idegent és kisebbséghez tartozót gyanú övez és kirekesztés fenyeget. Ez pedig, jól tudjuk, nem csupán a kirekesztettek számára jelent problémát: a gyűlölködőket erősen frusztrálja (és idővel: mérgezi) az, hogy hergelt állapotukban mégis szembesülniük kell mindenféle pirézekkel, akiknek bőrszíne, vallása, nyelve, lakhelye, szexuális identitása, ne adj isten, mind egyszerre eltér az övékétől. Az elfogadás és befogadás, az együttérzés és együttműködés nemcsak erkölcsileg magasabb rendű a kirekesztésnél, hanem társadalmilag is célszerű és pszichésen is hasznos. A toleráns és empatikus embert nem frusztrálja, nem irritálja saját magatartásának a tárgya, míg a kirekesztőt igen.
Vagyis értelmezésemben piréznek lenni sokkal-sokkal jobb, mint piréz-kirekesztőnek. A rasszista, antiszemita, idegengyűlölő szóhasználattal és az előítéletes kirekesztéssel szemben önmagunk pirézségét megvallani: merő önzés.
Komolyan kell-e venni a pirézeket?
-
A piréz szót sokszor „félig-komolyan” használják, az Ön által lefektetett piréz hitvallás viszont nagyon is komoly. Hogy fér meg ez a kettő együtt?
Mi sem áll távolabb a pirézektől, mint a karót nyelt komolyság. Az én felfogásomban legalábbis a piréziánus elvszerűségbe bőven belefér a játék, a humor, az irónia vagy akár a hülye vicc. Sőt: nemcsak belefér, hanem a lényegéhez tartozik. Hát hiszen maga a piréz lét is afféle duplafenekű identitás, mert ugye a piréz egyik feneke az, amibe belerúgnak, de a másik az, amelyikkel nagyokat durrant az előítélesen gondolkodók orra alá.
Félreérti tehát ezt magatartást az, aki nem látja benne a kettősséget: komoly dolog az elszánt tükörbenézés és a másoknak a tükörrel való szigorú szembesítése – de ez remekül összefér a tükör-mögüli kikacsintás és gúnyolódó grimaszvágás mulatságos szerepjátékával. Ha pedig a piréz magatartás ilyen, akkor botorság lenne elvárni, hogy ezt a piréz attitűdöt mások komolyabban kezeljék, mint maga a grimaszokat vágó piréz.
A kérdésben szereplő „ez a kettő” tehát nemcsak hogy megfér együtt, hanem kölcsönösen feltételezi egymást, hiszen minden komoly kiállás és akár politikai súlyú véleményalkotás közben azért percre sem szabad elfeledkezni arról, hogy aki piréznek vallja magát, az egy felettébb abszurd helyzetre vezeti vissza saját eredetét. A piréz abból a képtelenségből született, hogy Magyarországon egy nem létező etnikum tagjaival szemben fogalmazódott meg határozott lakossági elutasítás. Aki ebből a nonszenszből eredezteti magát, az magára húzza a kiinduló helyzet egyfelől elkeserítő, másfelől roppant komikus voltát. A piréz olyan, mint a fa tetejéről elrugaszkodó és messze szálló teknősbéka. Nem lehet komolyan venni, de mégis muszáj, hiszen épp most repül be a csukott ablakon.
Megrázó élmény öntudatápoló cikkek hiányában
-
Érte valamilyen pozitív/negatív élmény a piréz identitásával kapcsolatban?
Sok megrázó élmény ért mindkét elektromos póluson. Amikor például semleges töltésű voltam, pirézségem miatt kiutasított egy zord szilíciumkristály a negatív pólus közeléből. Saját elektronhéjamon éreztem ezt a negatív megkülönböztetést. De van ellenpéldám is: amikor szabad vegyérték lehettem egy társadalmi reakcióban, megkérte a kezemet egy egész szénlánc, csak úgy szikráztak a pozitív kötések.
A legmegrázóbb azonban az volt, amikor megrázott, mit megrázott, mondhatni belém csapott a nemzeti együttműködés istennyilája. Sajnos nem voltam leföldelve. Pedig ilyen esetekre mindig van a zsebemben egy gyufásdoboznyi szülőföld, meg lapos üvegcsében kevéske történelmi sorsverés, de sajnos pirézként nekem nem jutott a dobozkámba egyetlen rög sem a szívcsakrával ékesített Kárpát-medence őshumuszából, és az üvegecskémben sem kotyog az a búbánatban dúsan oldott jófajta trianoni szindróma, így én az engem megrázó pozitív és negatív villamos feszültségekre nem tudok úgy reagálni, mint azok, akik az említett öntudatápoló cikkekkel kellő mennyiségben rendelkeznek – ha meg fogytán lennének ennek-annak, hát annyit shopingolnak belőlük a nemzeti drogériában, amennyit elbír a tarsolyuk.
Nekem viszont ki van szúrva a szemem azzal, hogy piréznek lenni már önmagában is felettébb pozitív élmény, így aztán egyetlen vigaszom az lehet, hogy ezzel a szlogennel pont én szúrtam ki a saját szememet. Magam sem értem, hogy szemtelenségemben vajon miért látom élesebben az ítélet és az előítélet, az együttműködés és a kirekesztés közti mecsoda különbséget.
Az Arvisura-terv
-
Mik a további tervei a pirézekkel?
Szerencsére nem vagyok abban a helyzetben, hogy terveim legyenek velük. Ha mondjuk egy illiberális hatalmi struktúra csúcsán pöffeszkednék, valószínűleg ellenállhatatlan kísértést éreznék a pirézek betiltására, esetleg deportálására. Csak egyetlen gombot kellene megnyomnom a propagandagépezeten és máris kiderülne, hogy a pirézek galád módon akadályozzák a rezsicsökkentést és ellenzik az évszázad nagy üzleti atomdurranását, emellett kirívó kockás inget hordva elveszik a magyarok közmunkáját, továbbá fokozott nemzetbiztonsági kockázatot jelentenek, mi több, aljas módon nem hajlandók összes pénzüket elveszíteni a nemzeti játékkaszinókban.
Efféle felhatalmazások és szándékok szerencsés hiányában és magánpirézi mivoltomban ennél sokkal szerényebb, de annál felemelőbb akciók távlata nyílik meg előttem. Serényen munkálkodhatom például az Arvisura meghekkelésén.
Arvisurák néven a magyarok színigaz őstörténetet tartják számon, eszerint a Szíriusz csillagról érkezett ősanya leszármazottai vagyunk, akinek kozmikus tudása egyfelől székely rovásírásos aranylemezek, másfelől beavatott hun-magyar-finnugor rovósámánok közvetítése, továbbá egy szovjet-manysi ejtőernyős partizán elmondása, leginkább pedig a kollektív tudatalattival közvetlen agyrádió-kapcsolatot létesítő ózdi kohász lejegyzése révén képezi a magyarság egyetlen hiteles eredettörténetét.
Két éve indítottam azt a piréz magánakciót, amelynek keretében igyekeztem a magam szerény eszközeivel pár homokszemet hinteni az Arvisura erőteljesen zakatoló fogaskerekei közé. Arra persze pillanatig sem számítottam, hogy a nemzeti mélylélek bugyraiból gyökerező és abba visszaágazó áltudomány elterjedése elé bármiféle gátat szabhatok, de abban azért bíztam, kis zavart talán valóban sikerül keltenem azzal, ha a magyarok őseredetének hamis mítoszára utaló internetes találatok közé becsempészek olyanokat is, amelyek az Arvisura és Arvisurák keresőszavakra keresve egészen más dolgokról szólnak. Ha ma valaki ezekre a kifejezésekre rákeres a Google-ban, első helyen ugyan (egyelőre?) a Wikipédia szócikkét találja (ebből megtudhatja, amit erről a fantazmagóriáról tudni érdemes), de a 2. és 3. találat alatt már másról értesülhet, például arról, hogy az Arvisurák nem egyebek, mint a modern keleti egzisztencialista filozófia azon alaptételei, amelyeket Cecil M. Joepardy, a Madagaszkáron élő bengáli költő és filozófus fektetett le főművében, s amelyek közül az első rögzíti, hogy az ősprincípium a léttudat akaratlan szétszóródása révén lényegül rá az újonnan keletkező szubsztanciákra. Nem tudom, igyekezetem ellenére van-e ez az Arvisura annyira emelkedett, mint az ózdi partizánok által a frissen avatott palóc rovósámán vezetésével tartott ünnepélyes medvetor szimbolikája.
Azt gondolom, vérbeli piréz cselekedet efféle kakukktojásokat csempészni a hamis néptörténetből eredeztetett felsőbbrendűségi tudat dokumentumai közé. Az én Arvisuráimat ugyan nem terjesztik szamizdatként a kozmikus származásban elszántan hívő térítők, nem adja ki egy megrostált változatát a Püski Kiadó, nem idézik amatőr őstörténészek – az internetes keresések világában mégis felbukkannak ezek a piréz Arvisurák, például annak a friss hírnek az apropóján, hogy pirézek fogják megépíteni az első transzgenetikus állatkertet.
Ha tehát a pirézekkel nekem nincsenek is terveim, ám piréz terveim időnként még lehetnek, illetve fordítva is állhat a dolog: előfordulhat, hogy a pirézeknek lesz valami nagy-nagy terve velem. Aminek majd kellő gyakorlattal ellenszegülhetek.
..............................
A pirézek feltűnését követően a fogalom a kirekesztés, az idegengyűlölet elleni fellépés szimbólumává vált.
A piréz tehát egy kitalált etnikum, a pirézek nem léteznek a valóságban. Illetve pontosabb úgy fogalmazni: a pirézek egy képzetes nép, immaginárius népcsoport, s mint ilyenek, részei a virtuális valóságnak.
A pirézek a Tárki közvélemény-kutató cég munkatársainak fejéből pattantak ki. Idegenellenességet vizsgáló felméréseikben először 2006-ban jelentek meg a pirézek. „2006 júniusában a felsorolásba betettünk egy fiktív etnikumot is, azt vizsgálva, hogy velük szemben is megjelenik-e az elutasító attitűd vagy sem” – írja honlapján a Tárki.
A közvéleménykutató azt találta, hogy a válaszadók 61%-a szerint mérlegelni kell, kiket fogadjon be az ország és kiket nem, és közülük 59 százalék állította, hogy a pirézeket nem kellene befogadni. 2007 februárjában megismételték a felmérést és azt tapasztalták, hogy a pirézellenesség növekedett az országban: 68%-ra nőtt azok aránya, akik nem kértek a pirézekből. Igaz, ez az arány még így is jelentősen alatta maradt a románok, oroszok, kínaiak és arabok bevándorlását ellenzők arányának.
A kutatás gyakorlati hasznát azonban megkérdőjelezi az a tény, hogy Földünkön jelenleg is több ezer különböző népcsoport él, így mindnek az ismerete közel lehetetlen - így azok, akik a bevándorlás intézményét nem támogatják, értelemszerűen általuk nem ismert népcsoport bevándorlását sem fogják támogatni.
Valamint, még ha valaki nem is bevándorlás-ellenes, még mindig inkább befogad egy olyan népcsoportot, amit ismer és megbízik benne, míg egy olyat nem biztos, amiről soha nem is hallott, így nem is tudja, milyen sztereotípiák jellemzők az adott népre, óvatosságból inkább nem is engedné be őket. [bdk: éppen ezt nevezik előítéletes gondolkodásnak]
A pirézellenességgel terjedelmesen foglalkozott a média, és ezt kihasználva Balla D. Károly író számtalan képzeletbeli „adatot” alkotott meg ezen fiktív népről. A témával kapcsolatos lapjain (illetve számos internetes fórum általa indított témájában) többen foglalkoztak a nép fiktív történelmének és velük kapcsolatos „tények” kitalálásán.
Gyakran felteszem magamnak a kérdést, hogy mivel is jár ez a pirézség, pontosan mit is jelent piréznek lenni? Ha nehezen is fogalmazható meg, a pirézség mégis eléggé konkrét fogalom és jól körülhatárolható életszemlélet és habitus.
Piréz hitvallás, kik azok a pirézek, hol laknak a pirézek, Tárki kutatás 2006-2007, az idegenek befogadása/elutasítása, előítéletes elutasítás, kitalált etnikum, nem létező népcsoport, idegenellenesség, előítélet / ítélet, elfogadás / elutasítás, xenofóbia, idegengyűlölet, antiszemitizmus, rasszizmus, magyarság
Eredetileg a pirézek lakhelyeként a Tárki kérdőíveit lehet megjelölni.